Az önmegvalósítás azokhoz a kifejezésekhez tartozik, amelyekkel rengeteget dobálózunk, mégsem ismerjük az igazi jelentésüket.

Definíció-szinten az önmegvalósítás leginkább a bennük rejlő készségek kiaknázása, magasabb szintre emelése, és ennek köszönhetően a lehető legmagasabb eredmény elérése. A készségek nem vonatkoztathatók kizárólag karrierre vagy magánéletre, így maga az önmegvalósítás sem csak egyik vagy másik oldalon történik meg.

Önmegvalósítás iránti igényünk...

Aki rájön, hogy valamilyen készséggel rendelkezik, legyen az írói, zenei, képzőművészeti, matematikai, programozói, oktatói vagy segítői, (teljesen mindegy), olthatatlan vágyat kezd el érezni az iránt, hogy az adott területen fejlessze magát, eredményeket érjen el. A siker azonban nem minden: a valódi önmegvalósítás sosem csak az elismerés fókuszával történik, sokkal inkább annak a vágyával, hogy ez legyen a fő tevékenység az életben. Vagyis, a szuper zenei tehetséggel megáldott, énekelni rajongásig szerető könyvelő bemegy az irodába, lelkiismeretesen ellátja a munkáját, de valójában önmegvalósítást akkor él vagy élne meg, ha az éneklés nagyobb arányban tehetné ki a napjait, mint a könyvelés.

Számos helyen lehet olvasni arról, az a személyiség, amely "megvalósította önmagát", pontosan milyen jellemzőkkel is bír, de mivel ez nem egy pszichológiai tanulmány, én erről most nem szeretnék írni :)

Fontos viszont, hogy beszéljek az önmegvalósítás akadályairól

A társadalmi olló – bármilyen képességei is vannak valakinek – itthon olyan hatalmas, hogy a hátrányos helyzetből induló egyén jó eséllyel nem jut el az önmegvalósításig.

Becsapós önmegvalósítás – mások mintájának követése. Amikor a szülők mintája mögé áll be valaki, és ugyanazt az életet tekinti önmegvalósításnak a saját képességeinek kiaknázása helyett, valójában nem fogja elérni azt. Igaz ez arra is, amikor a saját tehetség és célok helyett a társadalmi elvárásoknak való megfelelés képviseli a célokat.

Az önmegvalósítás elnyomása – sajnos mind a család, mint a barátok, tanárok oldaláról érkeznek olyan gátak az ember életébe, amelyek az önmegvalósítási törekvéseket "lenyomják a víz alá". A "neked úgyse sikerülhet", a "nem vagy elég jó hozzá", illetve a "tehetséges vagy, de ehhez nem eléggé" mind olyan programok, amelyeket ha gyerekkora óta hallgat az ember, végül könnyen lehet, hogy el is fogja hinni! (Az önmegvalósítás eléréséhez az egyik legfontosabb feladat ezeket a sérüléseket meggyógyítani, akár azzal is, hogy bizonyos embereket kiiktatunk az életünkből.)

Csak a kiválóság számíthat önmegvalósításra?

Az önmegvalósítás sikere vagy kudarca jóval csekélyebb arányban múlik a valós tehetségen, mint magán a hozzáálláson. Persze, nem a képességek, készségek abszolút hiányáról beszélek, hanem az "egész ügyes" és a "zseniális" közti különbségekről. Mai világunk egyáltalán nem a valóban kiemelkedőt díjazza, hanem azt, aki ezt elhiszi magáról, és képes ezt megfelelő köntösben prezentálni is. Ezért az önmegvalósítás, a definíció szintű képesség-kiteljesítés mellett egy másik folyamat eredménye is, ez pedig a tudatos építkezés és a hatékony én-értékesítő kommunikáció. Ez persze nem a közhelyes idézetek lelkes olvasgatását jelenti, és a napi szintű „meditációt” azon, hogy milyen fontos a pozitív gondolkodás, hanem egy mélyebb, rengeteg ön-elemzéssel járó belső munkát!

Amikor a Szövegtündér elindult, két dolgot tudtam: a szövegírásból szeretnék élni továbbra is, de eszem ágában sincs visszamenni alkalmazottnak, mert számomra az önállóság jelenti az önmegvalósítást amellett, hogy abból élek, amiben jó vagyok külső visszajelzések alapján is. Most már idestova 3 éve kis- és középvállalkozásoknak, énmárkáknak segítek abban szabadúszóként, hogy úgy kommunikáljanak magukról, olyan szövegek jelenjenek meg online felületeiken, amelyek megmutatják, ők miben mások, miben különlegesek, miben kiemelkedők - ezzel pedig az önmegvalósításukat segítem napi szinten, a magamén keresztül.

Kép rólam: Felföldi Gábor - Visual Production

***

Tetszett, amit olvastál? Ismerj meg jobban:
Szövegtündér Instagram | Szövegtündér Facebook közösség
Vagy tudj meg többet innen: Szövegtündér weboldal

Mindenkit, az extrovertáltakat pláne megviselte kicsit vagy nagyon a 2 hónapos bezártság, és a mélyről jövő fájdalom mostanában kezd előbukkanni kommunikációs szinten is. Ennek megfelelően, egyre több olyan posztra való reagálást látok megjelenni, szembejönni, amivel nagyon okosat vagy nagyot akar mondani a kommentelő, de valójában inkább magát égeti le vele. Összegyűjtöttem a legfájdalmasabbakat, amiket TE is igyekezz kerülni!

1. Beleszól valaki céges kommunikációjába egy kommentben

Példák: "rosszul használod a meme-eket / GIF-eket"; "kit érdekel, amiről írsz?"; "szerintem ilyenek meg olyanok vagytok"; "hahaha, ki hiszi el nektek"

A céges kommunikáció lényege, hogy az adott márka, vállalkozás hallassa a hangját, szakértői státuszát erősítse, valamiyen képet felépítsen magáról. Amikor meme-ek, GIF-ek útján kommunikál, az nyilván egy szabadabb lehetőség, és ezeknek a műfajából adódóan, a megvalósításban is van szabad kéz. Ha valakinek nem tetszik a megvalósítás, persze OK - de ez a fajta vélemény olyan, mint a fenéknyílás. Mindenkinek van, de senki sem kíváncsi (alapvetően) a másikéra. Ugyanez igaz a "kit érdekel?" kérdésekre: ha a célcsoport tagja, esetleg közülük többen adnak ilyen reakciót, akkor persze át kell gondolni a témaválasztást, de amikor a hirdetésen keresztül bepillogó random vadidegen böfögi oda az első véleményét, a fenti mondás ismét érvényességet nyer. Akárcsak az utolsó két idézet esetén! Más egy olyan vélemény, ami valós tapasztalatra épül, ennek megosztására azonban megvannak a fórumok, és nem is úgy kezdődnek, hogy "szerintem."

Minden egyéb esetre ott van a "kikövetés" gomb, ha valaki nem érzi magát célcsoportnak, akkor az adott cégnek / médiumnak / bloggernek sem fog hiányozni. Alapszabály az online kommunikációban, hogy nem lehet mindenkinek tetszeni, nem lehet mindenkinek a kedvében járni, és nem is akarjuk ezt tenni. Az ideális vásárló, látogató, követő az egyetlen, aki minket érdekel, a többi előbb vagy utóbb, úgyis lemorzsolódik.

2. Csak azért osztja meg a véleményét, hogy megossza, annak azonban semmilyen információértéke nincs

Ide sorolandók a ha kell-ha nem okoskodók, a kötözködők, illetve azok a kiforgatók is, akiknek igazából az égvilágon semmi céljuk nincsen a gondolatmegosztással, csak szórakoztatónak tartják a játszámázást. Felismerhetőek az "igen, de..." szókapcsolat alkalmazásáról, vagyis, hiába kapnak a véleményükre egy érthető, logikus választ, ők keresnek egy szót, amibe bele tudnak kötni, hogy "igen, de ez itt olyan, hogy..." Őket nem a véleményformálás, nem a párbeszéd, de még csak nem is a vita érdekli, pusztán csak abban élik ki magukat, hogy szőrszálhasogassanak.

3. Irigység, rosszindulat, személyes ellentét

Vannak olyan típusú emberek, akik sajnos képtelenek feldolgozni azt, hogy nekik valami rosszul sült el az életükben, esetleg nem tudnak / akarnak megbocsátani valakinek. Ekkor igencsak szégyenletes odamenni az illető üzleti platformjára, és kommentekben szólni be neki. Felnőtt embereknek a konfliktusokat meg kell tanulni azok megfelelő helyén kezelni, bármennyire is forr bennük, akár még joggal is az indulat. Ilyen esetekben az illető sajnos csak magát járatja le...

4. Személyeskedés idegenekkel szemben vitatkozás helyett

Nem tudom, külföldön hogy van ez, de itthon sajnos meglehetősen fejletlen a vitakultúra. Vagyis az emberek jelentős hányada nem képes logikusan, felépítetten, összefüggéseiben érvelni, illetve arra sem, hogy a saját személyétől elvonatkoztassa a vitás kérdést, az érveket. Lerövidítve ez így néz ki: 

Érv: Én úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben a megfelelő megoldás ebből-abból-amabból az okból EZ lenne.

Személyeskedő rekació: Mert gyökér idióta vagy, azért gondolod így.

Ilyenkor a személyeskedő magát győztesnek kiáltja ki, hiszen úgy gondolja, most aztán jól megmondta; pedig a valóságban csak a saját szegénységi bizonyítványát teszi le az asztalra... Mást nem.

A kommentelési lehetőség meg az internet-hozzáférés senkit nem tesz istenné: jogunk van a véleményszabadsághoz, annak biztos tudatában, hogy lehet, ez baromira nem fog senkit érdekelni; és addig, amíg az adott vélemény értelmes, észszerű, logikus és releváns. Ha ezeknek a kritériumoknak nem felel meg, szimplán csak időhúzás.

***

Tetszett, amit olvastál? Ismerj meg jobban:
Szövegtündér Instagram | Szövegtündér Facebook közösség
Vagy tudj meg többet innen: Szövegtündér weboldal

Ha hiányzik a felfedezés, indulj másik irányba.

Mi történt a világban? A kint helyett bentre kerültünk. Mondhatni, bezáródtunk a saját kis létközösségünkbe. A felfedezés lehetősége ideiglenesen kizárülag az online világra korlátozódik, a monitorok, képernyők és kijelzők már majd' kiütik a szemünket a helyéből. Nem tudom, ki-hogy látja, de olyan, mintha a kapcsolattartás is még inkább felélénkült volna, mindenki annyira kivan a szociális interakciói nélkül, hogy folyamatosan pittyegnek meg villognak általuk a mobilok. Na jó, az enyém legalábbis... 

Akkor döbbentem rá, hogy hiába vagyunk csendben bezárva, mégis mekkora zaj van, amikor tegnap egy pohár borral, a nappalit magamnak lefoglalva, letelepedtem a kanapéra. Sminkvideókat akartam nézni, majd olvasni, és végül meditálni is, ha úgy alakul. De már az első kör elakadást mutatott, amikor folyamatosan írt nekem valaki, és ez fel is villant.

Most minden cikkből - én is több ilyet írtam hivatásomból adódóan - az jön szembe, hogy miképpen hasznosítsd magad, ha már otthon vagy. Tanulj, lomtalaníts, főzz, konzultálj online, kezdj könyvet írni stb. Csináld, csináld, csináld, miközben persze, nem felejtesz el kapcsolódni a külvilághoz a számos applikációnak hála, amelyek útján megteheted, be ne csavarodjál otthon!

Arról meg nem írnak, hogy mégis, mivel használhatnád ki leghasznosabban a rádszakadt időt és kényszer-otthonlétet: UTAZZ. Ezúttal ODABENTRE.

Akinek ez túl elvont, fordítom:

• végre van arra mód, hogy az ember lassítson.
• nem kell ide-oda rohangálni, egy nap, ha belegondolunk, sokkal több órából áll.
• belefér az a pohár bor, belefér egy elnyújtottabb ebéd, belefér a délutáni pihenő is.
• van idő elcsendesedni, meditálni, relaxálni.
• el lehet merülni - bármilyen szimpatikus módszerrel - az önismeret felé.

Akinek még ebből is hiányzona valami kézzel foghatóbb, annak javaslom a művészetterápiákat.

Számos irányvonala létezik a képi-alkotó terápiától az írás-olvasásterápián át egészen a táncterápiáig. De említhetném akár az ismert meseterápiát is!

Idéznék az erről szóló, 2012-es szakdolgozatomból:

"A művészet egyfajta társadalmi folyamatként is értelmezhető, hiszen megjeleníti azt a környezetet, amiben élünk, esztétikai minőségében képezve le a világot, de mégsem annak tökéletes másolatát készítve el. Többnyire benyomásokat jelenít meg közvetlen érzéki jelleggel, egyéni képességeket használva az alkotás folyamata közben. Mint ilyen, egyéni hozzáértést igénylő munka, nem nélkülözheti a kreativitás, a teremtőkészség jelenlétét sem. Az élet, a világ minden részletéből kiragadja az alkotó az egyedit, olyan szemléletmóddal ábrázolva és olyan megjelenítés módot alkalmazva, amely csak rá jellemző." (Jász Virág, 2012, Zsigmond Király Főiskola)

Ennek értelmében tehát az alkotás mindenképpen értelmezhető olyan utazásként, amely során közelebb kerülünk a saját benyomásainkhoz, önmagunkhoz. A rengeteg kreatív tipp, hasznos tanács közt erre is érdemes gondolni, időt szánni. Azt pedig tapasztalatból mondom: nincs felemelőbb és pihentetőbb a művészetek "terápiás" felhasználásánál, ahol nem az alkotás végterméke a lényeg, hanem a folyamat maga.

Mindenáron tenni valamit... Ez a legnagyobb baj!

A legnagyobb hiba mindabban, ahogyan az emberek ezt a helyzetet kezelik - tanácsadói oldalról is -, hogy hasznossá akarnak tenni mindent, mindenkit, magukat is. Unatkoznak, és az unalmat akarják elűzni ahelyett, hogy megtapasztalnák az utazás örömét, amiről ugyan nem készül Instakép, de végtelen távlatokat képes mutatni, ha megengedjük magunknak.

***

Tetszett, amit olvastál? Ismerj meg jobban:
Szövegtündér Instagram | Szövegtündér Facebook közösség
Vagy tudj meg többet innen: Szövegtündér weboldal

Pozitív hangvételű tartalmak megosztása

Bullshit: random idézetek, melyek szerint az élet szép és fontos hinni a jóban.

Valódi: támogató saját tartalmakat gyártasz, amelyeket nem egy közhelyre, hanem valódi mondanivalóra húzol fel.

Ok: Előbbi a probléma elkendőzése, az "elvárásoknak" való megfelelés; utóbbi azonban valódi pozitív hozzáállást takar.

Otthonlét

Bullshit: tök jó neked otthon, grasszálhatsz macinaciban all daly long.

Valódi: ugyanúgy összekaparod magad, mintha kimennél a lakásból, bemennél dolgozni stb.

Ok: Előbbi nagyon gyors eltunyuláshoz, kiégéshez vezethet, és már jelen pillanatban is inkább egyfajta "szeretem, mert muszáj" érzésvilágról üzen. Utóbbi viszont a helyzet elfogadásáról és az ahhoz való alkalmazkodásról árulkodik.

Hírfogyasztás

Bullshit: nem foglalkozol semmivel, ami ezzel kapcsolatban áll! Nem akarsz negativitást.

Valódi: informálódsz, követed az eseményeket és tisztában vagy a változásokkal, csak épp igyekszel nem durván belefolyni, nem ezen pörögni folyamatosan, érzelmileg nem engeded, hogy hassanak rád.

Ok: Az első tipikus hárítás és menekülés!

Pihikézés

Bullshit: lazulgatsz és chillelsz, mert most megteheted - és nagyjából folyamatosan teszed is. Totál máskor kelsz meg fekszel, mint egyébként.

Valódi: annyit pihensz, amennyit egyébként is tennéd, egyébként rendszer van az életedben, hogy mikor kelsz, mikor fekszel, mikor-mit csinálsz.

Ok: Első esetben láthatóan teljesen elvesztetted a kontrollt; a másodiknál viszont a lehető legjobb szintű alkalmazkodás látható.

A pihikézés típusa

Bullshit: Sorozatok, filmek váltásban, esetleg olvasás.

Valódi: Sport, társasjáték, esetleg tanulás, olvasás itt is elfér.

Ok: Az első egy erőszakos struccpolitika...

***

Tetszett, amit olvastál? Ismerj meg jobban:
Szövegtündér Instagram | Szövegtündér Facebook közösség
Vagy tudj meg többet innen: Szövegtündér weboldal

Anyukám tanár. Általános iskola, felső tagozat. Nem sok időre a nyugdíjtól. Ők még az a generáció, akiknek a digitális oktatás egy futurisztikus dolog. Okostelefonnal már rendelkeznek, e-naplót kezelnek, de egy ilyen helyzetben lassabb a reakcióidejük, ami nem az ő hibájuk.

Nincs protokoll az ilyen helyzetekre

Senki nem gondolt rá, senki nem volt rá felkészülve, hogy történhet ilyesmi, hogy "beszorulhatunk" az otthonainkba, hogy diákok nem tudnak iskolába járni. Az iskolák, tanárok még inkább felkészületlenek. Mert egy dolog a Rózsadomb, és megint más egy szegényebb, elhagyottabb terület, ahol egyébként a pedagógushiány is jelentősebb. Elképesztően gyorsan kellett megoldásokat kidolgozni, amelyek nyilván, nem mindig a legjobbak... Alapvetően senkinek, a tanároknak annyiban pláne, hogy sok esetben virtuálisan az életükbe, "otthonaikba" kell beengedni a diákokat - a munka és magánélet egyensúlynak ez bizonyára nem tesz jót. Szegényebb, kevésbé tanult rétegek esetén gondot okoz az is, hogy a szülők SEM tudnak számos programot kezelni, így egyetlen megoldásként a social mediás kommunikáció marad, megintcsak mérgezve mindenki magánéletét.

A fiatalok hülyének nézik az idősebbeket?

Anyukám beszámolt róla, hogy a nála 25-30 évvel fiatalabb kolléganője úgy nézett rá, mint az utolsó dinoszauruszra, mikor segítséget kért tőle. Ő már digitális pedagógiából diplomázott - erre 40 évvel ezelőtt sem mód, sem szükség nem volt, azt sem tudta senki, mi az. Úgy gondolom, egymás segítése, az alkalmazkodás és a támogatás ilyenkor alapvető lenne, mivel a generációs szakadékok hatalmasak. Jelen pillanatban a digitális szakértés élvez előnyt, épp ezért, lenézés helyett legyen a tudásmegosztás a legfontosabb.

Mindenki meg van zavarodva

A szülők sokszor azt hiszik, ez egy iskolai szünet, a diákok nem tudják összeegyeztetni fejben az otthonlétet a tanulással, ahogy egyébként a felnőtteknek is ezért jelent nehézséget a home office. Aki nincs ehhez hozzászokva, az környezethez társít egyes tevékenységeket, és valóban nehéz dolga van. Arra pedig idő - mivel az iskolabezárással kapcsolatos bejelentés péntek este történt - nem volt, hogy felkészítsenek rá mindenkit. Persze az sem biztos, hogy lett volna erre tananyag, segédlet, bármi, de a plusz idő nyilvánvalóan jól jött volna mindenkinek, a helyzet tudatosítására nem volt mód.

A szülői felelősség kérdése és a tanári együttműködés határai

Végtelenül sok olyan posztot látni, Anyukámmal is több jön szembe naponta, ami a szülői felháborodásról szól. "Foglalkoznunk kell a gyerekekkel"; "mennyit kéne, hol a határ, miért nekem kell"; illetve, amiből világos, hogy fogalmuk sincs, mit kezdjenek ezzel a helyzettel, a gyerekeikkel otthon. Nem tudják, miként foglalkozzanak velük, illetve sokszor látható az is, hogy az "iskolába leadás" amolyan természetes dolog számukra, mert addig sincs dolguk a gyermekkel. Nyilván, természetes is volt eddig a pontig, de most a felelősséget és a határokat erősen újra kell tárgyalni. Míg fizikai jelenlétében a tanár gyakran nevelői szerepet is ellát, ez most kiesik, és egy az egyben a szülőre "hárul", a tanár pedig megmarad oktatónak.

A tanárok per pillanat mindent megtesznek

Biztos, hogy vannak kivételek, de ahogy én látom a tanár Anyukám szemével, nagyon igyekeznek. Reggel 6-kor már a gép előtt vannak, este 7-ig, 8-ig dolgoznak, anyagokat raknak össze, technikailag próbálnak segíteni. Útközben folyamatosan kapják a diákoktól és a szülőktől az üzeneteket, van, hogy egy óra alatt 99+ értesítést mutat nekik emiatt a közösségi oldal. Nem szabad ebben a helyzetben egymásra tolni a felelősséget, mindenkinek érdemes megtalálnia a saját szerepét, hiszen ez mindenki számára új, ismeretlen, nehezen kezelhető szituáció. Lehet, hogy 2 hét múlva gördülékenyebb lesz, lehet, hogy még több kérdést vet fel, ezt nem lehet tudni.

Ami viszont lényeges: ez nem iskolai szünet, sem a diákok, sem a tanárok számára, és nem is azért rendelték el az iskolák bezárását, hogy a diákok bandába verődve mászkáljanak a városban, vagy ne hatjsák végre a tanulmányi kötelezettségeiket - a tanárok kapacitása azonban véges.

***

Tetszett, amit olvastál? Ismerj meg jobban:
Szövegtündér Instagram | Szövegtündér Facebook közösség
Vagy tudj meg többet innen: Szövegtündér weboldal

Az embereknek tartalom kell. Ez tény. Ahogy az is, hogy a világ mostani helyzete - nem fogom használni azért sem a szitokszót -, bele fog szólni, milyen tartalmakra vágyunk majd a jövőben.

1. Jelen és közeli jövő - kiút a bezártságból

Per pillanat a lényeg, hogy mindenki ki van borulva az új helyzettől. A home office nehéz, mert mindenki otthon van, miközben özönlik az információ, az ember aggódik, fél, másokat félt, és igyekszik megoldani mindent - csakhogy most minden más. Nincs protokollunk egy ilyen helyzetre, új rutinokra, rendszerekre lesz szükségünk. Tehát elsődlegesen most ebben segítő tartalmakat keresünk. Hogyan kösse le a szülő a gyereket otthon, hogyan alakítson ki egy nagyjából produktív otthoni munkavégzést, mit kezdjen a római vakációra készülvén megvett repjegyekkel, és hogyan óvja meg a csődtől a vállalkozását...? Például.

A másik pedig, hogy valahol, valahogy szórakozni akarunk ilyenkor is. Nincs mozi? Pörögjön a Netflix! Nincs múzeum? Nézzünk körbe a világ múzeumaiban a neten keresztül! Nincsenek egyéb programlehetőségek? Oldjuk meg valahogy otthonról, társasjátékkal, virtuális sétával, akárhogy! Bezárt az edzőterem? OK, milyen online edzéstervek vannak, hol keressük őket egyáltalán? Erről is olvasni akar ilyenkor mindenki, mert ez is segíti könnyebben feldolgozni az ismeretlen helyzetet. Az egyik zárt csoportomban például sorozatokat ajánlunk egymásnak, és kötve hiszem, hogy ezzel egyedül lennénk.

2. Pozitív és álpozitív tartalmak

Iszonyatosan elcsépeltnek tartom, meg túlzottan realista is vagyok ahhoz, hogy arról meséljek, mennyire pozitívnak kell most lenni. Nem kell, ez egy gáz helyzet. Viszont ettől még nem kell non-stop idegbajban lenni mindenkinek, és nem kell eltemetni magunkat a föld alá. A hurráoptimizmus és a letargia közt számos árnyalat létezik. Erről a tengelyről leginkább kívánatos most az ELFOGADÁS, vagyis a se nem szuper, se nem borzasztó, de ez van, tanuljunk meg alkalmazkodni hozzáállás. Ez viszont csak és kizárólag úgy megy, ha olyasmiről olvasunk, olyasmit osztunk meg és olyasmit keresünk tudatosan, ami ehhez hozzásegít.

Az biztos, és nem kell hozzá zsenilogika, hogy az online tartalmakra most minden eddiginél nagyobb szükség van. Ideje tényleg hasznunkra és mások hasznára fordítani azt a kezünkhöz nőtt telefont, és amit tudunk, mi megadni másoknak - amit pedig lehet, megszerezni magunknak. Gondolok itt például...

• online oktatási anyagokra - szöveges, videós, hanganyagos tartalmakra egyaránt;
• podcastok, zárt csoportos élő videók, kedvenc inspiráló Youtube-csatornáink aktív figyelésére;
• örömet adó tartalmak fogyasztására, novellákra, versekre, digitalizált műalkotásokra;
• otthoni dekorációhoz, home office-hoz inspiráló tartalmakra, például a Pinterestről;
• tanácsadó anyagokra minden oldalról, amivel SEGÍTENI tudunk a többieknek. Most ugyanis ez a legfontosabb, hogy képesek legyünk összefogni.

3. Ami pedig utána jön

Már most látszik, hogy egy komolyabb gazdasági válságot is magával hoz majd mindez, ami, akárcsak a 2008-2009-es, egy vásárlói viselkedésváltozást is jelenteni fog. Egészen konkrétan, bizalmi válságot. Mit jelent ez? Még inkább megnézik az emberek, mire költenek, még fokozottabban árérzékenyek lesznek, a fogyasztás visszaesik. A globálisból ideiglenesen lokálisba forduló magatartás jó eséllyel kitart egy időre a karantén-időszak után is, kisebb, kevesebb, de eszmeileg értékesebb dolgokat akarnak majd maguknak az emberek.

Lehetséges, hogy az online tartalmakra sem lesz ideiglenesen akkora igényük, hiszen örülnek a fizikai szabadságuknak, viszont lényeges, hogy a technológiai lehetőségeket életmódszinten már megszoktuk, így elfordulni nem fogunk mindettől. Értékítélet-változás lesz, a mostanáig megszokott, jórészt felszínes "instant influencer"-kultusz lufija kipukkadhat, a filterezett "mű" dolgok helyett a természetesebb, valóságközeli tartalmak felé moccanunk majd el. (Ez már most is látható tendencia egyébként).

Épp ezért...

...most a marketingkommunikációban is az informatív, értékalapú tartalmak megosztását javaslom. Semmi esetre sem gondolom azt, hogy ezekkel most le kellene állni - nyilván, ha egy vállalkozás kettő lépésre van a csődtől például beszerzési problémák miatt, az más helyzet -, hiszen pont most van fokozott lehetőség eljutni az emberekhez. Akinek módjában áll, az a szolgáltatásait ideiglenesen online-ná transzformálhatja, bár egy étterem itt bajban van, de sokaknak megvan rá a módjuk. Edzést például online is lehet tartani, ahogy pszichológiai tanácsadást vagy nyelvórát is.

Én szövegíróként mindent meg fogok tenni azért, hogy ehhez a folyamathoz hatékonyan járuljak hozzá. És mindenki másnak is a saját területén hasonlókat javaslok. Tanuljunk meg adni és értéket közvetíteni.

***

Tetszett, amit olvastál? Ismerj meg jobban:
Szövegtündér Instagram | Szövegtündér Facebook közösség
Vagy tudj meg többet innen: Szövegtündér weboldal

Két oldalról tudnám indítani ezt a cikket: az egyik, hogy a "koronavírus miatt..." A másik pedig, hogy sétáltam egyet Rákospalota-Pestújhelyen. Az utóbbival kezdem.

Szóval, sétáltam egyet A-ból B-be, merthogy nem autózom és szép az idő. Jó pár cégér jött szembe velem, állatorvostól az ügyvédig, tetőfedőtől az üvegesig. Elgondolkodtam - szövegíróként, az online világ nagyköveteként -, hogy vajon ez mennyire lehet megfelelő marketingeszköz? Pénzbe az egyszeri legyártáson kívül végül is nem kerül, de sokak szeme akadhat meg rajta.

Aztán az is eszembe jutott, hogy ezek a vállalkozások lokálisak, tehát fő célcsoportjuk a környékben található. Túlzottan bonyolult eszmefuttatásra nincs is szükség, kik lehetnek a vásárlóik, mert a képlet világos: környékben lakó vagy erre megforduló emberek, akiknek célzottan az adott témában kell megoldás.

Persze, a táblánál jobb opció is van a lokális elérésekre, a környékbeli zárt csoportokban való megjelenéstől a térképen feltüntetésig, de egyre többen vélekednek úgy, hogy a lokális működés jobb irány. Míg egyes vállalkozások abszolút azzal a céllal indulnak, hogy "majd jól megnőnek", mások célja pedig egyfajta helyi szintű kiszolgálás.

És akkor jöjjön a másik felütés. "A koronavírus miatt..." A koronavírus miatt jelentős a félelem és bizonyos mértékig reális is a veszély arra, hogy egy ideig lokális jelenlétre lesznek kényszerítve az emberek - ha meg globálisra vágynak, akkor át kell strukturálni az eszközeiket. Például, lehet, hogy valaki egy országosan látogatott workshop-atyaúristen, reagálnia kell az új helyzetre, különben bedől a vállalkozása. Ugyanez igaz arra, ha valaki alapvetően személyes konzultációkból tartja fenn magát, vagy legalábbis, a szolgáltatásaihoz elengedhetetlenül hozzátartozik. Hogy a sok utazással járó tevékenységekről már ne is beszéljünk...

Az internetes kommunikáció szerepe globálisan most még komolyabb lesz a vállalkozások számára, és nélkülözhetetlen lépés a "reakciótervben", hogyan tudnak mindent átstrukturálni online folyamatokká. Miközben fizikai jelenlét szempontjából jelentősen a lokális felé tolódik majd a dominancia, hiszen egyrészt, történhet erre kényszerintézkedés; másrészt biztos, hogy az őrület csökkenésével is sokan lesznek, akik inkább az "otthon maradós" életmódot választják, és jobban nyitnak az ezt kiszolgáló lehetőségek felé.

Szövegtündér

Olyan helyzetben, amikor "el kell magukat adni" - legyen az egy állásinterjú, vállalkozóként ügyféltárgyalás és bármi hasonló, sokan kozmetikázzák a valóságot. Vannak, akik durván kamuznak, mások csak kicsit filterezik...

De hogyan lehet 100%-ig őszintén, önazonosan, mindenféle maszkolás nélkül eladni magad?

1. Legyél magaddal tökéletesen tisztában

Ugyanúgy a negatív, mint a pozitív vonásokkal. Ha nagyon nem megy az önreflexió ilyen módon, beszélj külső emberekkel arról, mi az, ami abszolút magávalragadó benned - és ugyanúgy kérj konstruktív krtitikát is! (Igen, tudom, ez elől sokan futnak, viszont ha nemcsak ideig-óráig szeretnéd eladni magad, és nemcsak egy látszatot szeretnél eladni magadból, erre szükség van.)

Ezeket listázd pro, kontra és semleges oldalakon. Igyekezz súlyozni a pozitív és negatív vonásaidat, jellemzőidet, kvázi "adj pontokat rájuk" annak megfelelően, mennyire okoztak eddig előnyt vagy hátrányt az életedben. Ha nagyon a negatív felé tolódna el a mérleg, vizsgáld meg, lehet-e, tudsz-e dolgozni ezeken. Amin nem, azt nullázd le, - például, ha nem vagy jó matekos vagy rosszul tájékozódsz -, mert ilyen vagy, és kész. Amin lehet - például türelmetlenség, túlzott impulzivitás -, arra pedig kezdj tudatosan dolgozni. Olyan módszerrel, ami neked megfelel, akár otthon, akár szakemberrel vagy csoportos foglalkozásokon. 

A tisztább kép a tisztább kommunikációt segíti önmagadról! 

2. Vedd sorra mindazt, amit elértél - és vedd sorra, mit tanultál a "kudarcokból!" (Vagy valóban azok voltak-e egyáltalán.)

Legtöbbször azért nem tudják eladni magukat az emberek, mert nem látják világosan, mit is értek el, meddig jutottak el. Nagyon fontos, hogy, ha kell, szintén külső ember bevonásával, végigvedd, meddig jutottál el, milyen sikereid voltak. Ez egyfajta "pozitív teljesítményértékelés." Ha van időd rá, akár egy prezentációt is készíthetsz magadnak, amit a nehéz szakaszokban időről időre levetítesz, hogy megmaradjon a hited! (Az önmagadba vetett...)

A kudarcok nem mindig azok, amiknek látszanak. Sokszor évekkel később kristályosodik ki, egyes dolgok valójában mit is jelentettek - amit akkor tragikusan éltél meg, mára talán pont a sikereidhez vezetett hozzá. Igyekezz ezeket is tételesen összegyűjteni. Ahol nem látsz tanulságot, vagy nem találod a "puzzle-ben" az adott kudarc helyét, azt fogadd el, és add át a feledés homályának - hiszen valóban semmi jelentősége nincs az életedben.

3. "Mindenki más már foglalt..."

Sokan követik el azt a hibát, amikor "el kell adni magukat", hogy másokból inspirálódnak. Ő mit tenne? Ő mit mondana? Ő így ért el sikereket, akkor használjam ezeket a módszereket én is...? A módszerek alkalmazásával semmi baj, hiszen én is éppen erről írok most. Viszont TILOS belecsúszni abba, hogy konkrétan más emberekre, példaképekre építed a saját kommunikációdat. "Mert ő olyan jól csinálja, én is így akarom..." OK, de ő nem te vagy. 

Minden ilyen törekvés sajnos abból indul, hogy az ember azt gondolja, önmagáért nem fog kelleni. Ezt a gondolatot még a kérdéses interjú- vagy tárgyalási helyzet előtt érdemes leküzdeni, méghozzá két teljesen egyszerű irány segítségével:

• Ha önmagadért kellesz, akkor miért ne adhatnád magad?
• Ha önmagadért nem kellesz, akkor pedig felesleges köröktől kíméled meg magad, és jobb is így - megintcsak nincs okod nem magad adni.

"OK, de erre most szükségem lenne..." Nem, nincs :) Ne a szükségből indulj ki, (hiányállapot), hanem abból, amit SZERETNÉL (bőségkép). Márpedig - tudom, te sok-sok mindent -, de amit az ember elsődlegesen szeretne, hogy jólérezze magát. JÓL AKARUNK LENNI. Azt pedig olyan környezetben, ahol nem lehetsz önmagad, nem lehet.

Szövegtündér

Itt van nekünk ez a világjárvány. A koronavírus. Vannak róla elborult konteós elméletek - "ki akarják irtani az emberiséget", "bilgéc akarja kiirtani az emberiséget", "jönnek az ufók..."

Az egyszeri ember viszont egy dolgot művel: pánikol, és mivel kényszeresen meg akarja mindezt osztani, kommunikációjával pánikot is kelt. Ez a magyarok különös ismertetőjegye. No meg az, hogy minimál információk birtokában már halált vizionál ahelyett, hogy informálódna. 

OK, mindenkibe belevágódik a para, akinek rokona-ismerőse köhög és lázas, merthogy az ember félti az életét meg a szerettei életét. De olyan elképesztően keveset tudunk valójában! Brutál sok tartalmat, cikket, kommentet elemeztem ezügyben jobb dolgom helyett, és arra kellett rájönnöm, hogy az emberek címek, leadek meg félinformációk alapján ítélnek. Pedig ezügyben pont ezt nem kéne. Meghalt X ember. OK, de milyen korosztályból? Milyen volt az alap egészségügyi állapotuk? Kinek van oka félni? Mit kommunikálnak, akik TÉNYLEG ott vannak a vesztegzár alatt? Hogy élik meg, akiknél felmerül a gyanú?

Mert ugye a magyarok már a sarokban kuporogva visítanak, hogy meghalunk mind, Olaszország itt van a szomszédban... Ott meg, ahol tényleg érintettek, állítólag azért elég nyugiban vannak. Rá lehet ezt fogni az amúgy igencsak gyenge lábakon álló egészségügyünkre, hogy mekkora para lenne, ha itt is kitörtne ugyanaz. Itt nyilván nem küldenék a segélyhívó betárcsázázása után védőruhás emberekkel a házi tesztet, itt szépen beballagna busszal az ember a házidokihoz, ülne ott pár órácskát, majd egy pánikoló asszisztens üvöltözve elzavarná a Lászlóba, hogy nézesse már meg magát. Legalábbis szinte minden kommenttel hasonlókat záporoztatnak a világra az emberek, egymás alá adják a lovat, és a parájukat még tovább erősíti az, hogy itt aztán tényleg elszabadulna a pokol! Valahol ezt megértem, látok reális alapot rá, valahol meg csak egy újabb dolognak tekintem, amibe szörnyülködve bele lehet kapaszkodni, és mélyíteni a félelmet. (Itthon egyelőre azért még mindig előbb halsz meg kórházi fertőzésben, vagy esel fel a vak komondorban, minthogy megnyúvasszon a koronavírus - csak mondom.)

Nem tudom, szám szerint mennyi, de biztos, hogy több tízezer turista fordul meg Budapesten, és ebből én napi 100-500-zal simán találkozom is. Nem azt mondom, hogy ne legyünk elővigyázatosak, mert legyünk - de a pánik egyszerűen siralmas. Az egyetlen magyar fertőzőtt most Japán környékén van, ő ugye egy óceánjáró személyzetének a tagja, ahol felütötte fejét a kórság. Mindezek ellenére is, napi legalább 100 cikk születik itthon az aktuális járványhelyzetről.

Nyilván, a tájékoztatás fontos, csak nem mindegy, hogyan, mert nem mindegy, mindez mit vált ki. A magyar ember az átlagosnál jobban szeret félni, és minden ilyen információba belekapaszkodik, mintha csak ez éltetné, hogy szörnyülködhet meg retteghet.

A jelenlegi információk alapján, amelyekben a releváns tartalmat okosan elrejtik, annyit tudunk, hogy a halálos áldozatok főleg idősek; a gyerekek könnyebben átvészelik; és vannak a halálosak mellett szép számmal gyógyult esetek is. A jelenlegi információk alapján nem jelenthetjük ki, hogy biztonságban vagyunk, ahogy azt sem, hogy mind meghalunk... A jelenlegi információk szerint annyit tudunk, és annyit kell tudomásul vennünk, hogy van egy ilyen helyzet, amin ha már javítani nem tudunk, a pánikkal ne rontsunk legalább. 

Egyébként itt ez a videó Zállatorvos csatornájáról. (Nem ismerem őt, velem is más osztotta meg a tartalmat. Ha még nem láttad, nézd meg, hogy tudományosan csillapodjon a pánik. Meg add is tovább ugyanezért.)

Érdekes, olykor haszontalan ötletek megvitatása, a világ megváltásának feltett szándéka a konyhában állva egy tál felvágódófélben lévő paradicsommal, és persze, mindennek a kielégítő mámora: sapioszexuálisként ez a dinamika az, ami igazán fontos.

A gyakorlati életben, a mindennapok darálásában két abszolút intellektuális típus persze nem teljesít olyan ordítóan jól, időnként elmaradozhat a számlák befizetése, és a szervezés is kissé körülményes lehet, hiszen a gondolatok nem szeretnek efféle köznapi kérdésekre kalandozni - de nem is ez a lényeg! Az egymáshoz vonzódásunk, a "jó együtt lenni" érzése úgyis akkor éri el a csúcspontját, amikor együtt "okoskodhatnak" - és ha ez napi 3-4 órán keresztül tart, akkor sincs baj.

Ráadásul a sapioszexuális kapcsolatok egyik legfontosabb előnye az is, hogy az évek hatására nem romlanak, kopnak úgy el, mint a kizárólag kémiai vonzalmon alapulók, hanem egyre jobbá, mélyebbé válnak. A másik egyre intenzívebb megismerése, az egyre több és több gondolatával való találkozás, a közös szellemi fejlődés lehetősége folyamatosan lobbantja lángra és táplálja a tüzet.

Vajon mások is ennyit beszélgetnek?

Nem nehéz eljutni eddig a kérdésig, és amire az ember elsőre gond nélkül vágná rá a "hogyne, persze" választ, végül rájön, hogy szinte biztosan nincs így. Az emberek beszélgetései ugyanis, bár hihetetlenül sűrűek, jobbára "feleslegesek". A legtöbb megosztott információnak nincs valós tartalma, nincs üzenet értéke - vagy úgy általában, nincs értéke. Bedarálják az embereket a szürke hétköznapok, a kommunikáció pedig azok túlélésének fókuszával, vagy épp pihentető jelleggel zajlik, igencsak kevés elvont / absztrakt / elméleti kérdést taglalva.

Éppen ezért, a sapioszexuális pár- vagy épp baráti kapcsolatok "nem is bírják elviselni" a tartalmatlan információcserét, itt vajmi kevés olyan gondolat cserél gazdát, ami másoknál beszélgetési alaptéma lehet. Bevásárlás? Minek beszélni róla? Sőt, bár ventilálni egy sapioszexuális is szerethet, ami a legtöbb emberi kapcsolatban "töltő", a mások, ellenségek, utált személyek kibeszélése, a sapioszexuális dinamikában fárasztó és energiaromboló.

Tévhitek a sapioszexualitásról

Mindezekkel persze már jóval túlfutottam a sapioszexuális eredeti jelentésén, ami nagyjából annyit tesz, hogy az ember elsődlegesen az intellektushoz vonzódik, de nemcsak a párkapcsolatokban. Barátokat is úgy válogat(unk), hogy azok a kapcsolatok inspirálóak legyenek, és le is épülnek idővel azok, amelyekre ez nem jellemző.

Bár úgy gondolják sokan, hogy a papír meg a címke lényeges, ez sincs így, sőt. Bárkivel jó lehet együtt, aki kellően okos ahhoz, hogy felnézzünk a gondolataira - a booksmart vs. streetsmart csatában talán jobb is az utóbbi, mert hivatkozások helyett saját elképzeléseket fogalmaz meg!

Korántsem fennkölt, aki sapioszexuális, és nem egy könyvtárszobába bezárkózva élik életüket az ilyen párok. (Meg nem is kizárólag múzeumokba rohangálnak.) Sokkal jellemzőbb az, hogy amikor együtt vannak, be nem áll a szájuk, sőt, adott esetben jól össze is vitatkoznak valamin az eszmecsere közben, és a külvilág szinte már lényegtelen díszletté válik számukra.

Munkám és életem a gondolkodás