Baglyok vs. pacsirták, a világ az utóbbiaknak áll

8-kor kezdődik az iskola, hajnalban indul számos munka, a nagyon-nagyon sikeres emberek meg mind 4:40-kor kelnek, sportolnak és smoothie-znak, és lehozzák a sikerlapok, hogy ettől olyan sikeresek...
Az egyszeri bagoly meg néz, hogy ezmostezmiez? Hát akkor ő áshatja el magát, mert vagy pacsirta lesz belőle, vagy ugyebár: lófasz se.

Pedig nem okosabbak a pacsirták, csak rájuk optimalizált a világ, így meg könnyű megfelelni. Mit is kezdhet az egyszeri bagoly magával reggel 8:30-kor, ha szíve szerint akkor még pont a másik oldalára fordulna?
Aztán azt hiszik, ez az ember lusta meg hülye, pedig lehet, hogy 02:35-kor majd egyszer valami nagyon zseniálist fog alkotni, csak nem a suli vagy a munkahely falai közt. 

Az ember imád szembeállítani

Koránkelés = jó
Későn kelés = rossz
A pacsirták piedesztálra emelték magukat, pedig képességeik alapján nem jobbak, csak jobban illenek a világ struktúrájához. Jó lenne elfelejteni ezt a mi a jó meg mi a rossz mizériát, mert minden kategóriában vannak okosak és buták is, ahogy szorgalmasak és lusták, eltökéltek és flegmák ugyanúgy.

Komfortzóna. Cseszd meg!

“Menjél kifelé, mert ott indul az élet” - mondják, de senkiben fel se merül, hogy a komfort jelentése amúgy abszolút nem rossz. Kifejtem.
A komfortzóna az a terület, ahol kényelmesen és / vagy megszokottan mozogsz, jó neked ott, elérsz sikereket, boldog vagy. Aztán jön valami guru, hogy takarodj onnan kifelé, mert istenére mondja, te nem is élsz igazán, te hallgatsz rá, erre jön a feketeleves. “Meg kell tanulnod” és “ez egy kihívás, juhuuu”, ilyeneket hallasz válaszként a szenvedéseidre, pedig mindaz, ami ér, szimplán csak egy csomó szar, ami nem lenne az életedben, ha nem kerested volna. A fejlődési út miatt, ami az emberi életben elkerülhetetlen, a lineáris előrehaladás része, így is, úgy is van, ami megtalál a szarok közül - minek keresnél még ilyesmit pluszban?

“Mert ott az igazi élet”

Aki azt hiszi, ott az igazi élet, az nem bátor vagy nyitott, pusztán csak nulla az önismerete.
Aki ugyanis ismeri magát, tudja és érzi, milyen életet szeretne élni, és nyilván, ami komfortzóna kilépés ahhoz kell, megteszi - de azzal is tisztában van, hogy ez csak egy “valamit valamiért” biznisz, nem pedig vidámparki kaland.
A legtöbb ember önismerete igazából duplanulla, és azért “feszegetik a határaikat”, mert keresnek VALAMIT. Ami amúgy nem létezik, mert az önismeret hozná, de az nincs, és nem is nagyon keresik - beérik a zónán kívüli kalandokkal, és mindenkinek elmesélik, megint mennyivel többek lettek!

Ex és Intró a metrón

A bagoly és pacsirta ellentéthez hasonló az introvertált és extrovertált párharc is, hiszen a világ nemcsak reggelre, de alapvetően a nyitott, kifelé élő emberekre formált. Mindenhonnan azt hallani, hogy a nyitottság jó, minél nagyobb kapcsolati hálót építeni hasznos, és igenis, menjél ki mások közé, lépjél velük interakcióba! Emellett, olyan apró, hétköznapi dolgok is ott vannak, mint az állandó zsizsegés az extrovertáltak részéről, hogy mindig beszélnek, telefonálnak, vagy fel sem tűnik nekik, ha például zajos életet élnek. Az introvertáltakra rákenik, hogy "túlérzékenyek", ha mindez zavarja őket - de az extrovertáltakra senki nem keni rá, hogy elviselhetetlenek. Mert a világ ilyen, a világban emberek vannak, és azt tesz minket emberré, ha pofázunk meg non-stop rádiót hallgatunk, tévét nézünk stb. 

Ráadásul: az introvertáltsághoz kapásból olyan tulajdonságokat társítanak, mint a szégyellős, félénk, magányos meg visszahúzódó... Pedig az introvertáltak sem képtelenek kiállni, nem képtelenek határozottnak lenni, csak épp, nem nyomulnak ok nélkül, nem tolják mindenhova oda magukat "csak mert", és okkal áldoznak emberekre értékes perceket - kerülve a felesleges csicsergéseket a nagy semmiről félig-meddig vadidegenekkel. Tévében, rádióban, rendezvényen beszélni nekem sem okoz gondot, mert valaminek a képviseletében teszem - de az "életemben" a hagyjanak békén-elvet képviselem.

Kettesben a gondolatokkal - ó, te jó ég!

Hát igen, ez a fő baj: az emberek nem mernek kettesben maradni saját magukkal, ezért kell mindig valami hangot hallatniuk vagy hallaniuk. Kettesben a fejükben vagy üresség kongana, vagy olyasmivel szembesülnének, amivel nem akarnak, így miért is állna szándékukban egy órára lekapcsolni a világot? Amikor az introvertált titokban csak arra vágyik, hogy hallja a gondolatait, az extrovertált ráförmed - mint a világ "uralkodó hányadának jeles képviselője", hogy miért zárkózik úgy be, miért olyan antiszociális, miért nem lép már ki a komfortzónájából... De az extrovertáltat, akinek "áll a világ", senki nem kérdezi meg arról, miért nem hallgat már el egy kicsit, vagy fordul magába önreflexiót gyakorolni.

"Ha ilyen zárt vagy, nem leszel sikeres!!!"

Egyrészt, a siker nagyon nehezen definiálható, mindenkinek mást jelent. Én bizonyos életutakat a büdös életben nem fogok sikeresnek tartani, ahogy más meg az enyémet nem - de ez van, nem vagyunk egyformák. Azt viszont egyetlen megmondóember se akarja bemesélni, hogy a sikerhez kizárólag a "kifelé élés" vezet... Merthogy a bezárkózás szerintük egyben el is zár, és hogyan várod a világtól a visszaigazolást, ha szarsz rá, ugyebár. Miközben az introvertált sikerének pontosan az a titka, és pont úgy és attól válik sikeressé, hogy befordul, gondolkodik, összefüggéseket alkot - csak ezt az állandó zsizsegésben elég nehéz megvalósítani.

Introvertált bagoly vagyok

Mikor süllyedtünk idáig? - Teszem fel a kérdést, böngészve lényegében bármilyen téma kommentszekcióját, celebektől a közéletig, egészségtől a divatig.

Ez ronda, az egy szenny, mind meghalunk, és amúgy is mocskos b*zi mindenki, aki másmilyen, mást akar, mást gondol

Amolyan alap-kommenttípusok ezek - lehetne még gyűjteni hasnló mintákat, csak minek? A lényeg látszik: repkednek az ítéletek megalapozott kritika nélkül, terjed a pánik meg a sokszor indokolatlan rettegés, és persze, mindenkivel gond van, aki másmilyen, kicsit vagy nagyon, akármiben.

Mikor süllyedtünk idáig? - Teszem fel a kérdést újra, miközben azon gondolkodom, miért okoz gondot...

1. Megnyitni és elolvasni a cikket; miért egy címre megy a reakció?

2. Érveket is felhozni, érvekre reagálni, azaz kulturált módon vitázni?

Nem fogok elkezdeni oktatáspolitikai kérdéseket boncolgatni, mert nem az én asztalom, ahogy a nép elbutításának direkt szándékait sem pakolom kupacként ide, és kreálok belőle összeesküvés-elméletet. Nem, mert ha van is igazsága mindezeknek, nem számít, hiszen az emberek hagyják magukat, nem fogékonyak a tanulásra, az információszerzésre, tehát innentől ők a felelősek, nem pedig az, aki a folyamatot irányítja.

Kommunikáció kínok közt

Mivel hiányzik a fogékonyság, így a fejlődés nem következhet be; az ember hajlamos a kommunikációban is a könnyebb utat választani. Amikor azt mondjuk, hogy "fogalmazd meg érvekkel, ellenérvekkel, bizonyításokkal vagy épp azok nélkül, de egy önálló gondolatvezetéssel" a mondandódat, az nehéz út. A gyűlölet viszont tiszta és egyszerű, tehát könnyebb. Ahogy félni is könnyebb, mint utánanézni ténylegesen az információknak. A közöny meg igazából a legegyszerűbb. Átlépni, oszt' sz*rni bele: a felelősség teljes lerázása.

Úgy látom - megintcsak a social media felületeit böngészve, és a közlekedési eszközökön hallgatva ki emberek beszélgetéseit -, hogy hatalmas lett a különbség ember és ember közt. Az egyik csoport folyamatosan beszél, de nem mond semmit; a másik meg folyamatosan információt keres, de nem mer beszélni. Akinek nincs semmi a kezében, az bátor és hangos, akinek meg van, az még többet szeretne gyűjteni...

Erősebbik kutya...?

Mikor süllyedhettünk idáig? - Teszem fel a kérdést már sokadjára, látva, hogy a józan ész, a logikus gondolkodás mennyire nem képes érvényesülni ezekben a harcokban a félelemkeltéssel, gyűlölettel, közönnyel szemben. Így lehet az, hogy a vitákat mostanság már nem tudás-alapon vagy következtetés-alapon, hanem hangerő és hangulatkeltés alapján "nyerik" emberek; már, ha lehet vitáról és győztes félről beszélni a fojtó, érv nélküli gyűlöletcunamiban.

Hova vezet ez?

Az agresszív kommunikáció energiaromboló, a félelem energiát von el, a közöny meg szimplán szétrohaszt; de ez nemcsak a kommentszekciókban van így. Ha olyan szülővel nő fel, olyan kapcsolatban él, olyan munkahelyen dolgozik valaki, ahol mindez jelen van, az rengeteg belső feszültséghez, akár fizikai szintű rosszulléthez vezet - és nem tudja, mitől, de úgy érzi, mintha valaki mérget adagolna neki...

Maga a kommunikáció több, mint információcsere: táplálék és méreg is lehet. És ebben az egészben, amit leírtam, nem a véleménynyilvánítás gond, hanem az, hogy a nem megfelelő véleményformálás megöli és tönkreteszi nemcsak az egyéneket, hanem a teljes társadalmat is. 

Én maradok a vita, az érvelés, az információszerzés, az önálló gondolkodás, az ok-okozati összefüggések oldalán - és bízom benne, hogy még sokan lesznek ezzel így, és tartanak velem ezen az úton. 

ÉPÍTŐ, TÁPLÁLÓ KOMMUNIKÁCIÓ

Emberként teremtő, alkotó lény vagy. Létre akarsz hozni valami különlegeset, vagy csak élni úgy, ahogy azt te magad - a gondolataiddal, érzéseiddel, személyiségeddel - jónak látod. Aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy valaki folyamatosan téged másol. Mindenki nyugtatgat, hogy "hagyd, ez nem más, mint elismerés...", sőt, van, aki azt mondja, neki jólesne, ha valaki utánozná, de téged szörnyen bosszant.

Összegyűjtöttem pár lehetséges okot, hogy tisztán lásd, miért is teszi. Visszavonulni nem fog, de te többet fogsz tudni legalább... Ugyanúgy vonatkoztathatod ezt a téged vállalkozóként/énmárkaként, mint a magánéletben utánzókra. 

1. Az önazonosság hiánya

Vannak a világon karakteres és gyengébb személyiségek, utóbbiakat a környezetük jobban befolyásolja, előbbiek pedig inkább maguk formálják a környezetüket, gyakran anélkül, hogy ez szándékukban állna. Amikor a gyenge találkozik az erőssel, akár a virtuális térben is, óhatatlanul hatást fog gyakorolni rá az erős kisugárzása, értékei.

FIGYELEM! Ez nem ugyanaz, mint az inspiráció, ami jótékony, és igazából annyit jelent, hogy más történetét, energiáját, sikerútját megismered, ebből részleteket beépítesz és hasznosítasz. Ettől még nem leszel gyenge személyiség :)

Aki nem önazonos, az nem tudja, milyen valójában, milyen "csak ő" a külső hatások nélkül. Mindig mások által határozza meg magát, és ha a vállalkozásáról van szó, azt saját ötletek és elképzelések helyett összeollózva építi. Jobb esetben tényleg annyira vegyesen állítja össze magát, hogy már-már egyedinek hat; rosszabb esetben 1-2 ember lesz csak a kiválasztott minta. Még rosszabb esetben, pont te.

2. Elismerés feléd, bár ez nem vigasztaló

Igen, van ebben elismerés is, csak sajnos nem a "pozitív típusú". A pozitív elismerés egyfajta együttműködést jelent, vagyis, ha azt érzi, te építed őt, ő is vissza szeretne adni ebből. Viszont az utánzó nem akar neked adni semmit, csak elvesz belőled.

Mit tudsz tenni? Vannak, akik vállat vonnak, és mennek tovább, és vannak, akiket fokozottan zavar, ez egyéniség, habitus kérdése. Extra kellemetlen tud lenni olyan esetben, ha régóta tart, illetve akkor sem dobja fel az embert, amikor a vállalkozások közt elkezdi rontani az ő helyzetét...

Ha egy az egyben lemásolnak, azt ugye jogi útra terelheted; egyéb esetben marad az állhatatos munka. Ő ellopta, ami a tiéd volt? Sebaj. Megújulsz, mert benned ott van erre a potenciál! Igen, ez idő és energia, de az utánzók ellen nincs más lehetséges csapás. 

Ha a magánéletedben ér ilyesmi, az már keményebb dió: ott a lehető leginkább érdemes eltávolodni az adott embertől.

FIGYELEM! Aki másol, nemcsak ötletet és stílust lop tőled, hanem energiát is azzal, hogy belőled táplálkozik. Ha nem tudod elzárni a csapokat - letiltani, távol kerülni tőle stb. - akkor húzz egy képzeletbeli falat magatok közé, és minden egyes alkalommal, amikor erre módod van, hívd fel (rejtve) a figyelmét a köztetek húzódó különbségekre, távolítsd ezzel is el magad tőle.

3. Krízis az életében

Akár egy erősebb személyiség is megreccsen, meggyengül krízishelyzetben, ilyenkor pedig keres egy kapaszkodót. Ha téged túlélőnek lát, akkor azt fogja irgyelni, ami téged erőssé tesz... Vannak ilyen esetben profi utánzók is, akik képesek addig elemezni, szétszedegetni téged, míg atomjaidból újra összeraknak - saját magukban, saját magukra "húzva" téged. Igazi stalker személyiségtolvajok.

Szintén krízis az, amikor nincs ötlete, kreativitása saját stílushoz, kommunikációhoz, megjelenéshez, márkaépítéshez, és kell neki egy példakép. Valahol az influencer-marketing alapja is ez: "te nem tudod, mi a jó neked? Na, akkor majd a példaképed megmondja!" 

JÁRJ ELŐRÉBB! Járj előrébb, és akkor előrébb jársz - önmagáért beszél ez az önmagába visszatérő folyamat, hiszen így kizárja a körből az utánzódat. Ő sosem lesz körön belül; és te mindig előtte leszel 1-2-10 lépéssel. Te mindig az úttörő leszel, ő mindig a másolat.

4. Ebben mindig van egy kis rivalizálás is...

Pláne, ha eleve egy versengő emberrel hozott össze a sors; ha a vállalkozóként másol, akkor pedig evidens a rivalizálás. Épp csak azt felejti el - és téged ez nyugtasson mindig - hogy a TE vadászterületeden, a TE eszköztáraddal akar jobb lenni, mint TE. Ami ugyebár, teljes mértékben lehetetlen.

ÉN VAGYOK ÉN

Bizony-bizony, mély dekoltázsos hölgyekkel és cuki kisállatokkal valahogy minden eladhatóbbá válik! Gondoltam, marketing szövegírói fejemmel és sok év pszichológia tanulás után ideje utánagondolni ennek.

Mellek: amiket mindenki szeret

A férfiak a nőket nézik, a nők meg egymást: vizuálisan egyszerűen több inger található a (cseppet sem) gyengébbik nem képviselőin. Ráadásul ott van annak ténye is, hogy a nő folyamatosan változtatni akar magán, keresi ehhez az inspirációt meg az eszményképet, a férfi pedig legeltetni szeretné a szemét valami szépen, mert vizuális teremtmény, aki szeret nézni meg látni is.

Kiskutyák: őket is mindenki szereti

Oké, oké, néha kismacskák, esetleg kisbabák. Mert ami kicsi, az cuki, a friss kis élet még ártatlan, nem rontotta el ez a szörnyeteg társadalom. Ráadásul az emberekben minden ilyesmi felébreszti a gondoskodó-ösztönt - NEM mindenkiben, de az ÁLTALÁNOS jellemző ez, a reklámok pedig a tömegekre céloznak. És még cukik is, csak úgy.

Mellek: ha Freud bácsi ezt látná...!

A mell születésünktől kezdve a táplálás szimbolikáját hordozza, majd a felnőtt életben később átvált valami egészen másba - de abban is felfedezhető az odaadás minősége. Tehát a mellekben mindenki az adakozást látja, így az agy egyszerűen képzetet társít: a mell nem csak szép, hanem jó is, tehát amit két szép cici árul, az biztosan hasznos, sőt, szükséges.

Kiskutyák: mert szeretjük, ha szeretnek...

Az ember önkéntelen vágya gyerekkorától az, hogy szeressék. Amikor aztán mindenféle sérüléseket összeszed életútja során, a vágy fokozódik, pótolni akarja a szeretetet. Egy kiskutya pedig a feltétel nélküli szeretet 100%-os szimbóluma! Benne is ott van az odaadás, megspékelve rajongással és csodálattal. A kiskutyák hordozzák mindazt, amire a lelke mélyén minden ember vágyik. Jóval több ez cukiskodásnál.

Hogyan épül mindez fel a fejekben?

Mindig, mindennek van ránk, illetve a pszichénkre gyakorolt hatása. Amikor valaki valamit el akar adni, értelemszerűen a "vedd meg!" felszólítás helyett a sokkal hatékonyabb pszichológiai ráhatást választja, méghozzá az alábbiak alapján:

1. Megmutatják neked, milyen SZERETNÉL lenni: könnyed, cuki, szeretett, amilyen egy kiskutya. Vagy olyan dögös, amilyen nők esetén a melles modell. Vagy olyan pasi, aki egy ilyen dögös nőt megkap.

2. Megmutatják neked, mi az, amit MEGSZEREZHETSZ, ami a tiéd lehet: nőknek a szépség-szexiség, férfiaknak a szexis nő, és persze az a rajongás mindkét nem számára, amit egy kiskutya biztosít. Plusz valaki, akit szeretni, akiről gondoskodni lehet.

3. Oda ütnek, ahol a LEGJOBBAN FÁJ: hiányzó dolgok az életben... Márpedig a legtöbb ember szeretetben, szép dolgokban, pozitív önképben, vidámságban szenved hiányt.

Talán sokak számára ez "belemagyarázásnak" hat, pedig nagyon egyszerű képlet. Az ember nagy arányban ösztönös lény amellett, hogy intellektuálisan fejlett síkon mozog (többnyire). A mell és a kicsi állat / ember pedig a alap ösztönökre gyakorol hatást, felhívva a figyelmet ezzel termékekre, szolgáltatásokra is - és meg is győzve azok szükségességéről. Ezen a ponton tehát, akiben felmerül, hogy ez esetleg egy szexista írás, gondolkodjon kicsit az ösztönös mivoltunkon, ami kontrollálható, de nem írható egészében felül.

Szövegtündér