Baglyok vs. pacsirták, a világ az utóbbiaknak áll

8-kor kezdődik az iskola, hajnalban indul számos munka, a nagyon-nagyon sikeres emberek meg mind 4:40-kor kelnek, sportolnak és smoothie-znak, és lehozzák a sikerlapok, hogy ettől olyan sikeresek...
Az egyszeri bagoly meg néz, hogy ezmostezmiez? Hát akkor ő áshatja el magát, mert vagy pacsirta lesz belőle, vagy ugyebár: lófasz se.

Pedig nem okosabbak a pacsirták, csak rájuk optimalizált a világ, így meg könnyű megfelelni. Mit is kezdhet az egyszeri bagoly magával reggel 8:30-kor, ha szíve szerint akkor még pont a másik oldalára fordulna?
Aztán azt hiszik, ez az ember lusta meg hülye, pedig lehet, hogy 02:35-kor majd egyszer valami nagyon zseniálist fog alkotni, csak nem a suli vagy a munkahely falai közt. 

Az ember imád szembeállítani

Koránkelés = jó
Későn kelés = rossz
A pacsirták piedesztálra emelték magukat, pedig képességeik alapján nem jobbak, csak jobban illenek a világ struktúrájához. Jó lenne elfelejteni ezt a mi a jó meg mi a rossz mizériát, mert minden kategóriában vannak okosak és buták is, ahogy szorgalmasak és lusták, eltökéltek és flegmák ugyanúgy.

Komfortzóna. Cseszd meg!

“Menjél kifelé, mert ott indul az élet” - mondják, de senkiben fel se merül, hogy a komfort jelentése amúgy abszolút nem rossz. Kifejtem.
A komfortzóna az a terület, ahol kényelmesen és / vagy megszokottan mozogsz, jó neked ott, elérsz sikereket, boldog vagy. Aztán jön valami guru, hogy takarodj onnan kifelé, mert istenére mondja, te nem is élsz igazán, te hallgatsz rá, erre jön a feketeleves. “Meg kell tanulnod” és “ez egy kihívás, juhuuu”, ilyeneket hallasz válaszként a szenvedéseidre, pedig mindaz, ami ér, szimplán csak egy csomó szar, ami nem lenne az életedben, ha nem kerested volna. A fejlődési út miatt, ami az emberi életben elkerülhetetlen, a lineáris előrehaladás része, így is, úgy is van, ami megtalál a szarok közül - minek keresnél még ilyesmit pluszban?

“Mert ott az igazi élet”

Aki azt hiszi, ott az igazi élet, az nem bátor vagy nyitott, pusztán csak nulla az önismerete.
Aki ugyanis ismeri magát, tudja és érzi, milyen életet szeretne élni, és nyilván, ami komfortzóna kilépés ahhoz kell, megteszi - de azzal is tisztában van, hogy ez csak egy “valamit valamiért” biznisz, nem pedig vidámparki kaland.
A legtöbb ember önismerete igazából duplanulla, és azért “feszegetik a határaikat”, mert keresnek VALAMIT. Ami amúgy nem létezik, mert az önismeret hozná, de az nincs, és nem is nagyon keresik - beérik a zónán kívüli kalandokkal, és mindenkinek elmesélik, megint mennyivel többek lettek!

Ex és Intró a metrón

A bagoly és pacsirta ellentéthez hasonló az introvertált és extrovertált párharc is, hiszen a világ nemcsak reggelre, de alapvetően a nyitott, kifelé élő emberekre formált. Mindenhonnan azt hallani, hogy a nyitottság jó, minél nagyobb kapcsolati hálót építeni hasznos, és igenis, menjél ki mások közé, lépjél velük interakcióba! Emellett, olyan apró, hétköznapi dolgok is ott vannak, mint az állandó zsizsegés az extrovertáltak részéről, hogy mindig beszélnek, telefonálnak, vagy fel sem tűnik nekik, ha például zajos életet élnek. Az introvertáltakra rákenik, hogy "túlérzékenyek", ha mindez zavarja őket - de az extrovertáltakra senki nem keni rá, hogy elviselhetetlenek. Mert a világ ilyen, a világban emberek vannak, és azt tesz minket emberré, ha pofázunk meg non-stop rádiót hallgatunk, tévét nézünk stb. 

Ráadásul: az introvertáltsághoz kapásból olyan tulajdonságokat társítanak, mint a szégyellős, félénk, magányos meg visszahúzódó... Pedig az introvertáltak sem képtelenek kiállni, nem képtelenek határozottnak lenni, csak épp, nem nyomulnak ok nélkül, nem tolják mindenhova oda magukat "csak mert", és okkal áldoznak emberekre értékes perceket - kerülve a felesleges csicsergéseket a nagy semmiről félig-meddig vadidegenekkel. Tévében, rádióban, rendezvényen beszélni nekem sem okoz gondot, mert valaminek a képviseletében teszem - de az "életemben" a hagyjanak békén-elvet képviselem.

Kettesben a gondolatokkal - ó, te jó ég!

Hát igen, ez a fő baj: az emberek nem mernek kettesben maradni saját magukkal, ezért kell mindig valami hangot hallatniuk vagy hallaniuk. Kettesben a fejükben vagy üresség kongana, vagy olyasmivel szembesülnének, amivel nem akarnak, így miért is állna szándékukban egy órára lekapcsolni a világot? Amikor az introvertált titokban csak arra vágyik, hogy hallja a gondolatait, az extrovertált ráförmed - mint a világ "uralkodó hányadának jeles képviselője", hogy miért zárkózik úgy be, miért olyan antiszociális, miért nem lép már ki a komfortzónájából... De az extrovertáltat, akinek "áll a világ", senki nem kérdezi meg arról, miért nem hallgat már el egy kicsit, vagy fordul magába önreflexiót gyakorolni.

"Ha ilyen zárt vagy, nem leszel sikeres!!!"

Egyrészt, a siker nagyon nehezen definiálható, mindenkinek mást jelent. Én bizonyos életutakat a büdös életben nem fogok sikeresnek tartani, ahogy más meg az enyémet nem - de ez van, nem vagyunk egyformák. Azt viszont egyetlen megmondóember se akarja bemesélni, hogy a sikerhez kizárólag a "kifelé élés" vezet... Merthogy a bezárkózás szerintük egyben el is zár, és hogyan várod a világtól a visszaigazolást, ha szarsz rá, ugyebár. Miközben az introvertált sikerének pontosan az a titka, és pont úgy és attól válik sikeressé, hogy befordul, gondolkodik, összefüggéseket alkot - csak ezt az állandó zsizsegésben elég nehéz megvalósítani.

Introvertált bagoly vagyok